2. fejezet

One Direction - Story of my life [katt]

Végre eltelt az utolsó hét is. Leérettségiztem, elballagtam és most élvezhetném a nyári szünetet, ha nem jelentkeztem volna kisegítőnek a tánc táborba. A tábor majd pár hét múlva kezdődik, de addig sok mindent meg kell szervezni. A kis faház kuckókat ki kell takarítani és ágyneműket kell tenni mind a 100 ágyra, vagy még többre. Ételrendeléseket kell leadni és még sok más tennivaló akad.

Egy táncteremben tébláboltam, ahol a próbák többsége fog zajlani.  Amikor elég unalmas bizonyult a tükörrel teli terem, elindultam az ajtó fele. Már majdnem rányúltam a kilincsre, de akkor valaki kicsapta az ajtót, pont a fejemnek és puff. Elterültem a padlón, mint az Alföld. Egyből megfogtam a homlokomon a fájó pontot, ahol neki csapódott az ajtó. Fájdalmamban még a szemeimet is behunytam.

- Oh, basszus! – hallottam meg egy fiú hangját.

Biztos ő nyitotta ki az ajtót. Kinyitottam a szemeimet és egy szőke hajú, kék szemű srác, aggódó arcával találkoztam.

- Jól vagy? – kérdezte miközben felsegített állni. – Nagyon sajnálom! Hogy hívnak?

- Carly. – mondtam és még mindig a homlokomat simogattam.

- Niall vagyok.

Hát igen… Ezen én is meglepődtem egy kicsit. Niall, a One Direcion szőke kis helyes fiúja. 
- Nagyon sajnálom. Hadd nézem! – vette el a kezemet és vizsgálgatni kezdte a homlokomat. – Uhh, nagyon piros. Gyere, tegyünk rá valami vizeset, nehogy feldagadjon.

Nem hagyta, hogy válaszoljak. Egyből megragadta a kezemet és húzni kezdett a mosdók fele. 
- Én oda be nem megyek! – tiltakoztam, mert a férfi WC-be akart bevinni. 

- Gyere. Kell egy kis rosszaság. – mondta és akaratom ellenére bevonszolt.

Felültem a kézmosó szekrényre, míg ő bevizezte a kéztörlő papírt. Amikor úgy érezte, hogy elég vizes, elzárta a csapot és az említett vizes darabot a homlokomra tette, amit ő maga tartott. Tiltakoztam egy ideig, hogy erre semmi szükség, de erősködött és nem hagyott elmenni. A hab a tortára az volt, hogy elvesztem tengerkék szemeibe, mert szemben álltunk és nem volt más kilátás, csak a szeme. Pillantásomat, ő is viszonozta egy kisebb mosoly keretében. Bizonyára leesett neki, hogy felismertem. 
- Nagyon fáj? – kérdezte még mindig aggódva. 

- Egy picit.

- Sajnálom! Ha jóvá tudom tenni, akkor csak… - nem fejezte be mondatát, majd pillanatokon belül felcsillant a szeme. – Holnap este lesz egy koncertünk itt Londonban, adok két VIP jegyet és gyere el, ha van kedved. 

- Hát…öhm…nem is tudom… - egyből rá vágtam volna az igent, mert így esélyem lenne rá, hogy találkozzak Harry Styles-szal, de nem szerettem volna őrült rajongónak tűnni, ha az is vagyok legbelül.

- A barátodat is hozhatod. – szakított félbe. 
- Ha lenne… - hajtottam le a fejemet, mert cikinek gondoltam, hogy nincs senkim. – De nekem most mennem kell. – szálltam le a bútordarabról és kifele vettem az irányt. 

- Még egyszer is nagyon sajnálom. – ezzel a mondattal befejeztük a beszélgetést és elköszöntünk egymástól, de közben oda adta a jegyeket, amik a pulcsija belső zsebében lapultak.

Haza érve felhívtam Emily-t, a legjobb barátnőmet és elújságoltam neki a ma történteket. Megemlítettem neki, hogy van két jegyem a ma esti  1D koncertre és jó lenne, ha velem jönne. Egy nagy sikítás keretében letette a telefont. Nem értettem ezt a cselekedetét, de oké. Pár perc múlva egy nagy bőrönddel jelent meg a ház ajtajában… Kiderült, hogy nem azért van nála a nagy csomag, mert a szülei kitették otthonról, hanem az esti ruhái vannak benne, mert nem tudja eldönteni, hogy mit vegyen fel.

Időbe tellett mire elkészültünk, de még így se voltunk késésben. Aput megkértem, hogy vigyen el minket kocsival a koncert színhelyére.

Kiderült, hogy Niall, olyan jegyet adott, ami az első sorba szól. Imádom ezt a srácot.

Elfoglaltuk a helyünket és pár percen belül indult is a koncert. A srácok nagyon jók voltak. Főleg Harry, aki rám se hederített, de Niall csak engem nézett egész idő alatt. Néha kicsit zavarba jöttem, de viszonoztam a pillantását egy halvány mosoly keretében.

A koncert végén lejöttek a nézőtérre és az első sorban álló emberek megölelték. Leginkább Harry ölelésére vágytam, de e helyett kaptam egy nagy Niall ölelést. 
- Ne ijedj meg, ha egy biztonsági őr jön hozzád. – suttogta a fülembe, amennyire csak a nagy hangzavarban suttogni lehetett.

Biztonsági őr? Értem? Mi folyik itt? Gondolkozásomat az őr zavarta meg, aki azt kérte, hogy menjek vele. Drága jó barátnőm lelépett, így egyedül hagyva engem. Nem telt pár perc sétába, míg a fiúk öltözőjébe nem értünk. Az őr bement és engem is húzott befele. 
- Itt a lány. – közölte egyhangúan, majd kimet, így magamra hagyott a fiúkkal. 

- Öhm… Sziasztok! – köszöntem kicsit zavartan. 

- Szia! – köszöntöttek egyszerre, majd tetőtől talpig végig mértek és kérdően néztek rám. 

- Am… Niall hívott. – válaszoltam a kíváncsi kifejezésükre. 

- Na mi van? Csajozni akar? – Mondta Louis Harrynek, aki újból végig mért, csak most alaposabban.

Kicsit zavarba jöttem, hogy még mindig Harry bámul. Talán egy picit el is pirulhattam. A síri csöndben én is szem ügyre vettem Harry. Cső nadrágja ki emelte domborulatát, míg az inge nem volt begombolva, így pillantást nyerhettem alaposan kidolgozott felsőtestére és tattoo-ira. 
- Niall az előbb ment ki valahová. – végre valaki tudott egy értelmes mondatot adni a fürkésző tekintetemre. A hang irányába fordultam és Liam volt az. – De ha szeretnéd, itt megvárhatod.

Nem fogadtam el az ajánlatot, mert nem akartam a terhükre lenni, így kifele vettem az irányt. Rossz ötlet volt! Összetalálkoztam Simon Cowell-lel, a fiúk menedzserével. Magyarázkodtam neki, mert felháborodott, hogy én mégis mit keresek a fiúknál? A nevem hallatára megenyhült az arca, amit nagyon furcsálltam. 
- Nem te vagy az a lány, aki a művészeti suliba jár? – kérdezte kíváncsian. 

- Pontosabban jártam, de amúgy igen.
- Pompás! – örült meg a hírnek, csak nem tudom, hogy miért.

 Idő közben Niall is befutott. 
- Már egy ideje szerettem volna találkozni veled. Láttam egy tánc fellépésedet valami gálán és igen tehetségesnek talállak. Lenne egy ajánlatom számodra.