Epilógus

A penge lassan szaladt végig a bőrömön, hatalmas sebet hagyva
maga után. A vörös folyadék, szinte azonnal elkezdett folyni, és
lecsepegett a földre. Ahogy egyre több, és több vágás lett a kezemen,
annál jobban folyt a vér. Az elején még egy kicsit fájt, de idővel
megszoktam, és már csak a vörös vér színe tudott lángba hozni.
 A fürdőszoba ajtaja hátracsapódott, és valaki berontott. Amint
meglátta, hogy mit csinálok, azonnal kivette a kezemből a pengét.
Szemeimből patakként folytak a könnyek, de már nem fárasztottam magam,
hogy letöröljem őket. Két erős kart éreztem a derekam körül, ami
felemelt, és kivitt a szobámba. Az ágyra fektetett, ahol elgyengülve terültem el.

Csak néztem bámulatosan gyönyörű kék szemét és éreztem gyengéd

simogatását, a testem minden egyes porcikáján. Boldog voltam. 

Egyszerűen imádtam minden egyes érintését, csókját, hangját, 

de ami a személyes kedvencem volt, az a szőke felzselézett haja.

De ennek vége van. Az okozott hegeimen még mindig folyt a vér.

Túl sok vért veszítettem és vége lett az egész életemnek.

De nem csak a saját életemet tettem kockára, hanem a pocakomban

lévő új növendéket is. A saját gyermekemet. Niall gyermekét. 

Láttam, ahogy szemeiből könnyek csordulnak ki és közben ezt suttogja:

,,Miért? Miért Carly? Miért kellett ezt tenned?" 

Az utolsó mondat... Az utolsó szavak...

,,Szeretlek Niall!" 

Sírva borult rám, de már nem éreztem érintését és már nem is láttam semmit.

Elsötétült körülöttem minden és utamat egy fehér lépcső felé vettem.

Lassan, egyesével szedtem a lépcsőfokokat, míg egy nagy ajtóhoz nem érkeztem.

Visszanéztem... Láttam az ágyon fekvő kihűlt testemet, aminek nagy részét

vér fedte. Láttam Niall-t, ahogy síró görcsöt kap. ,,Sajnálom." 

Suttogtam le hozzá a mennyország kapujából, de tudtam, hogy ezt

már nem hallja. ,,Örökké veled leszek. Örökké, egyetlen szerelmem!"

Sajnálom...

Sziasztok!:)
Most nem egy új résszel jelentkeztem, hanem egy bejelentéssel.
Nagyon sajnálom, de ez a blog bezárja a kapuit.
Hétvégén felteszek még egy részt, ami az utolsó lesz.
Sajnos fantázia hiányba keveredtem, így nem tudok már több részt írni.
Ez az egyik oka.
A másik oka, hogy ezzel párhuzamosan is van egy blogom, amire jobban koncentráltam / koncentrálok, mint erre.
Sajnálom.
Ha valakinek kedve támad Niall Horan-os vagy Nathan Sykes-ös blogot olvasni, akkor nézzen be a másik blogomra: Crazy Love
Tudom, hogy nem igazán fér össze a The Wanted és a One Direction, de sok pozitív véleményt kaptam.
Ez az első olyan blogom, amit hosszútávra tervezek írni, nem 15-20 részesre.
Még egyszer is sajnálom!!!!
Ha bármi kérdésetek / kérésetek van, akkor azt kommentárba elmondhatjátok, vagy twitteren is elérhető vagyok. Twitter profilom (x)
Puszilok mindenkit, aki végig kísért ezen a blogon! :*****

22. fejezet

- Mikor akartál szólni New York-ról? – pattant ki egy ér Niall nyakán.

- Őszinte leszek! Semmikor, mert nem gondoltam volna, hogy újra bekerülhetek. – kiabáltam én is.

…

- Tudod mit? Nem érdekel. Menjél csak! Ebből is látszik, hogy semmit sem számítok neked! – a feszültség úgy robbant ki belőlünk, mint a láva a vulkánból.

- Hogy mondhatsz ilyet, hogy nem számítasz nekem? Pont miattad nem akarok elmenni! – a könnyek már gyűltek a szememben.

…

- Utállak Niall! Utállak! – rohantam ki a szobájából.

- Menj csak, hátha jobb lesz! – kiabált utánam.

Hogy mi miatt robbant ki köztünk ez a vita? Ez egyszerű! Karen, apu barátnője miatt.

Apu és Karen – de legfőbbképp Karen -, kitalálta azt, hogy a 1D fiúk jöjjenek el hozzánk ebédre. Nem igazán repestem az ötletért, de végül is meghívtam őket. A meghívásra igent mondtak. Az ebédet Karen főzte meg, nálunk(!!!), mivel hozzánk költözött. (Még mindig nem jövök ki túl jól vele, ezért nem örülök, hogy beköltözött.) Az ebéd közben eljárt a szája, amiért olyan hálás voltam neki, hogy meg tudtam volna fojtani egy kis kanál vízben.

Elmesélte a fiúknak, hogy milyen büszke(?) rám, hogy bekerültem a Juilliard egyetemre, ami New York-ban van. Azt is hozzá tette, hogy reméli, elmegyek oda tanulni, mert nagyon jó suli. A fiúknak az álla a padlót súrolta, annyira meg meglepődtek a hír hallatán, főleg Niall.

Igazából, azért jelentkeztem a második turnusba, hogy meg tudjam, van e esélyem újra bekerülni. ÉS sikerült, de Niall miatt nem is gondolkoztam a továbbiakon, így el is felejtettem az egészet.

Ezért vitatkoztunk Niall-lal, mert nem mondtam el neki.

Ha tudtam volna, hogy ez lesz a vége, akkor azon nyomban elmondtam volna neki.

Nagyon fáj a szakítás. A szemeim is fájnak már, annyit sírtam utána. A szívem apró darabokra tört, amit már nem lehet újra összerakni…

Mivel már nem köt ide semmi és senki, ezért úgy döntöttem, hogy elmegyek az egyetemre. Beköltözök a kollégiumban, órákra járok és ez mellett elmegyek dolgozni, hogy megalapozzam a jövőmet, mert ide Angliába, már nem jövök többet vissza.

Ennek a döntésemnek nem csak Niall volt az oka, hanem apuék is. Apu megkérte Karen kezét és már nagyban tervezgetik az esküvőt. Voltam olyan szemét, hogy oda álltam apuék elé és megmondtam nekik a véleményemet. Elmondtam nekik, hogy ne várják, mert nem fogom az áldásomat adni rájuk és azt se várják el tőle, hogy ott leszek az esküvőn, mert nekem az nem boldogság lenne, hanem egy kínszenvedés. Nagy részben az váltotta ki belőlem ezeket az érzéseket, hogy Karen megkért, hogy legyek a koszorús lánya és rózsaszín habos – babos ruhába akart felöltöztetni. Hány évesnek néz engem? Ötnek? Ha igen, akkor szorozza be néggyel és megkapja az igazi életkoromat.

Repülőtéren

Apu még mindig haragszik rám, de ennek ellenére kikísért a reptérre és könnyes búcsút vettünk egymástól.

~Niall szemszöge~

- Mi az, hogy Carly veled vesztette el a szűzességét? – akadtam ki Harry-re.

- Figyelj haver, bevallok neked valamit! – váltotta komolyra a szót. – Nem csak te, én is szerelmes vagyok Carly-ba, de ő téged választott, mind ezek ellenére!

- Szóval… Te bevallottad neki, hogy szereted, de ő nem viszonozta? – kérdésemre csak helyeselt.

- Figyelj Niall! Igazat mondott neked! – szólalt meg Louis. – Tényleg nem akart elmenni az egyetemre, csak is miattad! Tudod milyen nagy lehetőséget hagyott volna ki érted? Azt el sem tudod képzelni.

- De most már késő… - ültem le a kanapéra és a tenyerembe temettem az arcomat. – Elment…

- De visszajön majd, nem? – kérdezte Liam.

- Nem! – válaszolt Louis. – Az apja, megkérte a barátnője kezét, mire Carly kiakadt és azt mondta, hogy elköltözik New York-ba és soha többet nem jön vissza London-ba.

- Honnét tudod Louis? – kérdezte Harry meglepetten.

- Mert én, ellenben veletek, tartom vele a kapcsolatot.

Kellett egy kis idő, mire feldolgoztam az elmúlt percekben hallottakat. Egyfolytában Louis mondata járt a fejemen: ,,Soha nem jön vissza London-ba.” Abban a pillanatban nem gondoltam a mögöttes tartalomra, de aztán leesett.

- Komolyan nem fog többé haza jönni? – pattantam fel az ágyról. Kérdésemre Louis csak tekergette a fejét, hogy nem. – Utána kell, hogy menjek.

- Egy óra múlva indul a gépje. Képtelenség, hogy kiérj addig a reptérre. – világosított fel Louis.

Liam-mal bepattantunk a kocsiba és villámsebességgel mentünk a reptérre. Idegességemben az ujjaimat tördeltem és a lábammal doboltam. Liam próbált nyugtatni, de semmi sem segített. Egyfolytában Carly járt az eszembe és a szavak, amiket a fejéhez vágtam. Akkor egy nagy barom vagyok, hogy nálam nagyobbat nem látott a földkerekség.

Beérve a reptér aulájában egyből kiszúrtam Carly apukáját és rohantam is hozzá.

- Carly papa! – lihegtem előtte.

- Niall! – lepődött meg.

- Carly???

-Elment… Végleg…

,,Elment! Végleg!” Ez nem történhet meg velem! Elvesztettem azt a lányt, akit a legjobban szerettem a világon. Ha elmennék New York-ba azt se tudnám, hogy hol keressem. Telefonon se tudom elérni, mert megváltoztatta a telefonszámát. Elvesztettem… Soha többé nem láthatom a gyönyörű mosolyát, nem csókolhatom telt rózsaszín ajkait, nem ölelhetem meg, nem mondhatom el neki többé, hogy mennyire szeretem. Még bocsánatot se tudok kérni tőle. SOHA, SOHA, SOHA…