2. fejezet

One Direction - Story of my life [katt]

Végre eltelt az utolsó hét is. Leérettségiztem, elballagtam és most élvezhetném a nyári szünetet, ha nem jelentkeztem volna kisegítőnek a tánc táborba. A tábor majd pár hét múlva kezdődik, de addig sok mindent meg kell szervezni. A kis faház kuckókat ki kell takarítani és ágyneműket kell tenni mind a 100 ágyra, vagy még többre. Ételrendeléseket kell leadni és még sok más tennivaló akad.

Egy táncteremben tébláboltam, ahol a próbák többsége fog zajlani.  Amikor elég unalmas bizonyult a tükörrel teli terem, elindultam az ajtó fele. Már majdnem rányúltam a kilincsre, de akkor valaki kicsapta az ajtót, pont a fejemnek és puff. Elterültem a padlón, mint az Alföld. Egyből megfogtam a homlokomon a fájó pontot, ahol neki csapódott az ajtó. Fájdalmamban még a szemeimet is behunytam.

- Oh, basszus! – hallottam meg egy fiú hangját.

Biztos ő nyitotta ki az ajtót. Kinyitottam a szemeimet és egy szőke hajú, kék szemű srác, aggódó arcával találkoztam.

- Jól vagy? – kérdezte miközben felsegített állni. – Nagyon sajnálom! Hogy hívnak?

- Carly. – mondtam és még mindig a homlokomat simogattam.

- Niall vagyok.

Hát igen… Ezen én is meglepődtem egy kicsit. Niall, a One Direcion szőke kis helyes fiúja. 
- Nagyon sajnálom. Hadd nézem! – vette el a kezemet és vizsgálgatni kezdte a homlokomat. – Uhh, nagyon piros. Gyere, tegyünk rá valami vizeset, nehogy feldagadjon.

Nem hagyta, hogy válaszoljak. Egyből megragadta a kezemet és húzni kezdett a mosdók fele. 
- Én oda be nem megyek! – tiltakoztam, mert a férfi WC-be akart bevinni. 

- Gyere. Kell egy kis rosszaság. – mondta és akaratom ellenére bevonszolt.

Felültem a kézmosó szekrényre, míg ő bevizezte a kéztörlő papírt. Amikor úgy érezte, hogy elég vizes, elzárta a csapot és az említett vizes darabot a homlokomra tette, amit ő maga tartott. Tiltakoztam egy ideig, hogy erre semmi szükség, de erősködött és nem hagyott elmenni. A hab a tortára az volt, hogy elvesztem tengerkék szemeibe, mert szemben álltunk és nem volt más kilátás, csak a szeme. Pillantásomat, ő is viszonozta egy kisebb mosoly keretében. Bizonyára leesett neki, hogy felismertem. 
- Nagyon fáj? – kérdezte még mindig aggódva. 

- Egy picit.

- Sajnálom! Ha jóvá tudom tenni, akkor csak… - nem fejezte be mondatát, majd pillanatokon belül felcsillant a szeme. – Holnap este lesz egy koncertünk itt Londonban, adok két VIP jegyet és gyere el, ha van kedved. 

- Hát…öhm…nem is tudom… - egyből rá vágtam volna az igent, mert így esélyem lenne rá, hogy találkozzak Harry Styles-szal, de nem szerettem volna őrült rajongónak tűnni, ha az is vagyok legbelül.

- A barátodat is hozhatod. – szakított félbe. 
- Ha lenne… - hajtottam le a fejemet, mert cikinek gondoltam, hogy nincs senkim. – De nekem most mennem kell. – szálltam le a bútordarabról és kifele vettem az irányt. 

- Még egyszer is nagyon sajnálom. – ezzel a mondattal befejeztük a beszélgetést és elköszöntünk egymástól, de közben oda adta a jegyeket, amik a pulcsija belső zsebében lapultak.

Haza érve felhívtam Emily-t, a legjobb barátnőmet és elújságoltam neki a ma történteket. Megemlítettem neki, hogy van két jegyem a ma esti  1D koncertre és jó lenne, ha velem jönne. Egy nagy sikítás keretében letette a telefont. Nem értettem ezt a cselekedetét, de oké. Pár perc múlva egy nagy bőrönddel jelent meg a ház ajtajában… Kiderült, hogy nem azért van nála a nagy csomag, mert a szülei kitették otthonról, hanem az esti ruhái vannak benne, mert nem tudja eldönteni, hogy mit vegyen fel.

Időbe tellett mire elkészültünk, de még így se voltunk késésben. Aput megkértem, hogy vigyen el minket kocsival a koncert színhelyére.

Kiderült, hogy Niall, olyan jegyet adott, ami az első sorba szól. Imádom ezt a srácot.

Elfoglaltuk a helyünket és pár percen belül indult is a koncert. A srácok nagyon jók voltak. Főleg Harry, aki rám se hederített, de Niall csak engem nézett egész idő alatt. Néha kicsit zavarba jöttem, de viszonoztam a pillantását egy halvány mosoly keretében.

A koncert végén lejöttek a nézőtérre és az első sorban álló emberek megölelték. Leginkább Harry ölelésére vágytam, de e helyett kaptam egy nagy Niall ölelést. 
- Ne ijedj meg, ha egy biztonsági őr jön hozzád. – suttogta a fülembe, amennyire csak a nagy hangzavarban suttogni lehetett.

Biztonsági őr? Értem? Mi folyik itt? Gondolkozásomat az őr zavarta meg, aki azt kérte, hogy menjek vele. Drága jó barátnőm lelépett, így egyedül hagyva engem. Nem telt pár perc sétába, míg a fiúk öltözőjébe nem értünk. Az őr bement és engem is húzott befele. 
- Itt a lány. – közölte egyhangúan, majd kimet, így magamra hagyott a fiúkkal. 

- Öhm… Sziasztok! – köszöntem kicsit zavartan. 

- Szia! – köszöntöttek egyszerre, majd tetőtől talpig végig mértek és kérdően néztek rám. 

- Am… Niall hívott. – válaszoltam a kíváncsi kifejezésükre. 

- Na mi van? Csajozni akar? – Mondta Louis Harrynek, aki újból végig mért, csak most alaposabban.

Kicsit zavarba jöttem, hogy még mindig Harry bámul. Talán egy picit el is pirulhattam. A síri csöndben én is szem ügyre vettem Harry. Cső nadrágja ki emelte domborulatát, míg az inge nem volt begombolva, így pillantást nyerhettem alaposan kidolgozott felsőtestére és tattoo-ira. 
- Niall az előbb ment ki valahová. – végre valaki tudott egy értelmes mondatot adni a fürkésző tekintetemre. A hang irányába fordultam és Liam volt az. – De ha szeretnéd, itt megvárhatod.

Nem fogadtam el az ajánlatot, mert nem akartam a terhükre lenni, így kifele vettem az irányt. Rossz ötlet volt! Összetalálkoztam Simon Cowell-lel, a fiúk menedzserével. Magyarázkodtam neki, mert felháborodott, hogy én mégis mit keresek a fiúknál? A nevem hallatára megenyhült az arca, amit nagyon furcsálltam. 
- Nem te vagy az a lány, aki a művészeti suliba jár? – kérdezte kíváncsian. 

- Pontosabban jártam, de amúgy igen.
- Pompás! – örült meg a hírnek, csak nem tudom, hogy miért.

 Idő közben Niall is befutott. 
- Már egy ideje szerettem volna találkozni veled. Láttam egy tánc fellépésedet valami gálán és igen tehetségesnek talállak. Lenne egy ajánlatom számodra.

1.fejezet

Sziasztok! Meghoztam az első fejezetet. Remélem elnyeri a tetszéseteket! Jó olvasást!:)

My perfect life

Oh Harry, mért vagy ennyire cuki? Álltam a szobám falánál és néztem a poszteremet, amin Harry Styles volt. Csorgó nyállal még egy ideig néztem a képet, majd feleszméltem. Felkaptam az iskolatáskámat és indultam az életemet megkeserítő helyre, azaz az iskolába. Már csak egy hét volt a suliból, az én nagy örömömre. Ez nem szarkazmus, hanem igazság, mert tényleg örülök neki, hogy vége lesz az egész tanévnek. Sajnos, nem úgy alakultak a gimis éveim, ahogy azt elterveztem. A suli két részre osztódott. Vannak a menők és a szürke kis egerek, vagyis a nem menők. Az első két évben a semleges zónában voltam, Ben-nel az akkori barátommal. Ben, akkoriban csatlakozott a foci csapathoz, így bekerült a menők körében, engem elfelejtve. Ezután én is próbáltam beilleszkedni és a táncosok körében meg is találtam a helyemet. Először nagyon jóban voltam mindenkivel, de ez nem tartott sokáig. Brittany, gazdagék pici lánya, pletykákat kezdett terjeszteni rólam. Az volt az egyik hazugsága, hogy: koldussal dugattam meg magam, csakis azért, hogy elveszítsem a szüzességemet… Ezek után jöttek a megaláztatások: -Kicsi mellem van, -ronda vagyok, -apám is letagadna, ha tehetné.

Sokszor gondolkoztam azon, hogy sulit váltok, de nem akartam megfutamodni… Ez ahhoz vezetett, hogy drogozni kezdtem… De persze csak parti drogok voltak. Kicsit elvette az eszemet, ami miatt nem tudtam az iskolára koncentrálni, ezért nagy nehézségek árán leszoktam. Ugyan is, nem régiben volt az érettségi, amit jó eredménnyel sikerült teljesítenem.

Visszatérve a szüzesség témára… Nem igaz, hogy koldussal feküdtem le… Pontosabban senkivel sem voltam még együtt. Kicsit ciki, hogy 18 évesen még szűz vagyok, de nem voltam olyan pasim, akivel ,,úgy” együtt lehettem volna. Helyesbítek! Ben-en kívül senkim sem volt…

Mért is ne? A mai nap se ment zökkenő mentesen. Az ebédlőben leültem a tudóskák, vagyis a gyíkarcok mellé ebédelni. Gyíkarcok? Ch… Hisz’ én is közéjük tartozom. Gondtalanul eszegettem a sajtos szendvicsemet, amikor megjelent mellettem egy srác. fekete csőnaciban volt, kék supra cipőben és minden focista ilyet visel, azaz baseball dzsekiben jelent meg.

-Tűnés! - mondta erőteljes hangján, miközben csettintett egyet az ujjaival.

Mindenki felkellet a helyéről és futva menekültek el. Én is fel akartam állni, hogy át adjam a helyemet, de megfogta a vállamat és visszanyomott a székre.

-Te maradsz! – parancsolt rám.

A tudóskáknak már csak a hűlt helyét láttam, majd a srác leült velem szemben. Ben volt az. A szívem a torkomban dobogott, mert nem tudtam elképzelni, hogy mit akarhat tőlem, a suli legmenőbb sráca. Sőt! Csodálom is, hogy nem a páholyban foglal helyet, mint minden menő, hanem a stréberek asztalánál. Plusz, lassan két éve, hogy vége volt mindennek köztünk és azóta még egy ’sziát’ se mondunk egymásnak.

Félénken ránéztem, mire ő csak mosolygott, mint egy tökkel ütött… 
-M...mit akarsz t...t...tőlem? – kérdeztem dadogva. 

-Sh! – tette a mutató ujját a szám elé, jelezve, hogy ’maradjak csöndben’. – Nyugi… Nem foglak bántani… Képzeld, tegnap nosztalgiáztam és visszagondoltam, hogy milyen jó is volt veled.

-Komolyan? – néztem rá döbbenten. 

-Dehogyis! – nevette el magát. – Veled soha többet! Még ahhoz is túl beszari voltál, hogy lefeküdjél velem!

-Szemét! – dühösen felálltam és siettem a következő órámra. 
-Na cica, ne szívd mellre! – Kiabálta utánam

Egész nap ez a mondat járt a fejemben: ,,Még ahhoz is túl beszari voltál, hogy lefeküdjél velem!” Nem voltam beszari, csak amikor ő akarta, akkor még túl friss volt a kapcsolatunk. Ezt meg is értette. Utána már nem volt gyengéd, inkább akaratos, így meg persze, hogy nem akartam lefeküdni vele.

Haza érve lecuccoltam a szobámba és a tükör elé álltam. Mért nem kellek senkinek? Ilyen ronda lennék? Nem vagyok kövér, de túl vékony se. Nincs rövid hajam, nem vagyok tele pattanással sem. Mi baj lehet velem? Kérdeztem a tükörbeli énemtől. Oda pillantottam az íróasztalomra, ahol egy ollót véltem felfedezni… Hm… OLLÓ! Mi , ha véget vetnék az életemnek?

I hate my life

Prológus

Amikor az álmok valóra válnak. 

Hol is kezdődött minden?

,,Talán a napfényes Californiában vagy a borongós Londonban?"

,,Hogyan ismerkedtem meg a One Direction fiú bandával?"

,,Milyen módon kerültem be a körükbe?"

1000 és 1000 kérdés, mely válaszra vár.

Ki fog válaszolni a kérdésekre? Én! Carly Musso, és ez az én történetem.

Carly Musso vagyok. 18 éves, londoni lány. Nemsokára végzek a gimnáziummal, ahol tánc oktatásban részesülök. Minden vágyam az, hogy a celebek koreográfusa legyek. A fentiekből következtetve, nagyon imádok táncolni. Szinte pelenkás korom óta táncolok.

Az a fajta lány vagyok, aki nem szeret a középpontban lenni. Félénk és visszahúzódó vagyok. Nagyon a szívemre veszem, ha valaki véleményt alkot rólam. Nem vagyok a suli menő cica babája, hanem inkább az, akit megbántanak.

 Hogy állok pasi téren? Sehogy... Még a gimi elején volt egy srác, akivel nagyon jó volt, de felemelkedett a menők közé, engem elfelejtve.

Ilyen az én formám. Egy sorscsapás vagyok mindenki számára.

Anyukám elhagyott kiskoromban, csak apu van számomra. Ő mindig mellettem áll.

2 legjobb barátom van. Emily és Cody. Nagyon szoros a barátságunk, mert szinte együtt nőttünk fel.