Új blog!

(link)

Epilógus

A penge lassan szaladt végig a bőrömön, hatalmas sebet hagyva
maga után. A vörös folyadék, szinte azonnal elkezdett folyni, és
lecsepegett a földre. Ahogy egyre több, és több vágás lett a kezemen,
annál jobban folyt a vér. Az elején még egy kicsit fájt, de idővel
megszoktam, és már csak a vörös vér színe tudott lángba hozni.
 A fürdőszoba ajtaja hátracsapódott, és valaki berontott. Amint
meglátta, hogy mit csinálok, azonnal kivette a kezemből a pengét.
Szemeimből patakként folytak a könnyek, de már nem fárasztottam magam,
hogy letöröljem őket. Két erős kart éreztem a derekam körül, ami
felemelt, és kivitt a szobámba. Az ágyra fektetett, ahol elgyengülve terültem el.

Csak néztem bámulatosan gyönyörű kék szemét és éreztem gyengéd

simogatását, a testem minden egyes porcikáján. Boldog voltam. 

Egyszerűen imádtam minden egyes érintését, csókját, hangját, 

de ami a személyes kedvencem volt, az a szőke felzselézett haja.

De ennek vége van. Az okozott hegeimen még mindig folyt a vér.

Túl sok vért veszítettem és vége lett az egész életemnek.

De nem csak a saját életemet tettem kockára, hanem a pocakomban

lévő új növendéket is. A saját gyermekemet. Niall gyermekét. 

Láttam, ahogy szemeiből könnyek csordulnak ki és közben ezt suttogja:

,,Miért? Miért Carly? Miért kellett ezt tenned?" 

Az utolsó mondat... Az utolsó szavak...

,,Szeretlek Niall!" 

Sírva borult rám, de már nem éreztem érintését és már nem is láttam semmit.

Elsötétült körülöttem minden és utamat egy fehér lépcső felé vettem.

Lassan, egyesével szedtem a lépcsőfokokat, míg egy nagy ajtóhoz nem érkeztem.

Visszanéztem... Láttam az ágyon fekvő kihűlt testemet, aminek nagy részét

vér fedte. Láttam Niall-t, ahogy síró görcsöt kap. ,,Sajnálom." 

Suttogtam le hozzá a mennyország kapujából, de tudtam, hogy ezt

már nem hallja. ,,Örökké veled leszek. Örökké, egyetlen szerelmem!"

Sajnálom...

Sziasztok!:)
Most nem egy új résszel jelentkeztem, hanem egy bejelentéssel.
Nagyon sajnálom, de ez a blog bezárja a kapuit.
Hétvégén felteszek még egy részt, ami az utolsó lesz.
Sajnos fantázia hiányba keveredtem, így nem tudok már több részt írni.
Ez az egyik oka.
A másik oka, hogy ezzel párhuzamosan is van egy blogom, amire jobban koncentráltam / koncentrálok, mint erre.
Sajnálom.
Ha valakinek kedve támad Niall Horan-os vagy Nathan Sykes-ös blogot olvasni, akkor nézzen be a másik blogomra: Crazy Love
Tudom, hogy nem igazán fér össze a The Wanted és a One Direction, de sok pozitív véleményt kaptam.
Ez az első olyan blogom, amit hosszútávra tervezek írni, nem 15-20 részesre.
Még egyszer is sajnálom!!!!
Ha bármi kérdésetek / kérésetek van, akkor azt kommentárba elmondhatjátok, vagy twitteren is elérhető vagyok. Twitter profilom (x)
Puszilok mindenkit, aki végig kísért ezen a blogon! :*****

22. fejezet

- Mikor akartál szólni New York-ról? – pattant ki egy ér Niall nyakán.

- Őszinte leszek! Semmikor, mert nem gondoltam volna, hogy újra bekerülhetek. – kiabáltam én is.

…

- Tudod mit? Nem érdekel. Menjél csak! Ebből is látszik, hogy semmit sem számítok neked! – a feszültség úgy robbant ki belőlünk, mint a láva a vulkánból.

- Hogy mondhatsz ilyet, hogy nem számítasz nekem? Pont miattad nem akarok elmenni! – a könnyek már gyűltek a szememben.

…

- Utállak Niall! Utállak! – rohantam ki a szobájából.

- Menj csak, hátha jobb lesz! – kiabált utánam.

Hogy mi miatt robbant ki köztünk ez a vita? Ez egyszerű! Karen, apu barátnője miatt.

Apu és Karen – de legfőbbképp Karen -, kitalálta azt, hogy a 1D fiúk jöjjenek el hozzánk ebédre. Nem igazán repestem az ötletért, de végül is meghívtam őket. A meghívásra igent mondtak. Az ebédet Karen főzte meg, nálunk(!!!), mivel hozzánk költözött. (Még mindig nem jövök ki túl jól vele, ezért nem örülök, hogy beköltözött.) Az ebéd közben eljárt a szája, amiért olyan hálás voltam neki, hogy meg tudtam volna fojtani egy kis kanál vízben.

Elmesélte a fiúknak, hogy milyen büszke(?) rám, hogy bekerültem a Juilliard egyetemre, ami New York-ban van. Azt is hozzá tette, hogy reméli, elmegyek oda tanulni, mert nagyon jó suli. A fiúknak az álla a padlót súrolta, annyira meg meglepődtek a hír hallatán, főleg Niall.

Igazából, azért jelentkeztem a második turnusba, hogy meg tudjam, van e esélyem újra bekerülni. ÉS sikerült, de Niall miatt nem is gondolkoztam a továbbiakon, így el is felejtettem az egészet.

Ezért vitatkoztunk Niall-lal, mert nem mondtam el neki.

Ha tudtam volna, hogy ez lesz a vége, akkor azon nyomban elmondtam volna neki.

Nagyon fáj a szakítás. A szemeim is fájnak már, annyit sírtam utána. A szívem apró darabokra tört, amit már nem lehet újra összerakni…

Mivel már nem köt ide semmi és senki, ezért úgy döntöttem, hogy elmegyek az egyetemre. Beköltözök a kollégiumban, órákra járok és ez mellett elmegyek dolgozni, hogy megalapozzam a jövőmet, mert ide Angliába, már nem jövök többet vissza.

Ennek a döntésemnek nem csak Niall volt az oka, hanem apuék is. Apu megkérte Karen kezét és már nagyban tervezgetik az esküvőt. Voltam olyan szemét, hogy oda álltam apuék elé és megmondtam nekik a véleményemet. Elmondtam nekik, hogy ne várják, mert nem fogom az áldásomat adni rájuk és azt se várják el tőle, hogy ott leszek az esküvőn, mert nekem az nem boldogság lenne, hanem egy kínszenvedés. Nagy részben az váltotta ki belőlem ezeket az érzéseket, hogy Karen megkért, hogy legyek a koszorús lánya és rózsaszín habos – babos ruhába akart felöltöztetni. Hány évesnek néz engem? Ötnek? Ha igen, akkor szorozza be néggyel és megkapja az igazi életkoromat.

Repülőtéren

Apu még mindig haragszik rám, de ennek ellenére kikísért a reptérre és könnyes búcsút vettünk egymástól.

~Niall szemszöge~

- Mi az, hogy Carly veled vesztette el a szűzességét? – akadtam ki Harry-re.

- Figyelj haver, bevallok neked valamit! – váltotta komolyra a szót. – Nem csak te, én is szerelmes vagyok Carly-ba, de ő téged választott, mind ezek ellenére!

- Szóval… Te bevallottad neki, hogy szereted, de ő nem viszonozta? – kérdésemre csak helyeselt.

- Figyelj Niall! Igazat mondott neked! – szólalt meg Louis. – Tényleg nem akart elmenni az egyetemre, csak is miattad! Tudod milyen nagy lehetőséget hagyott volna ki érted? Azt el sem tudod képzelni.

- De most már késő… - ültem le a kanapéra és a tenyerembe temettem az arcomat. – Elment…

- De visszajön majd, nem? – kérdezte Liam.

- Nem! – válaszolt Louis. – Az apja, megkérte a barátnője kezét, mire Carly kiakadt és azt mondta, hogy elköltözik New York-ba és soha többet nem jön vissza London-ba.

- Honnét tudod Louis? – kérdezte Harry meglepetten.

- Mert én, ellenben veletek, tartom vele a kapcsolatot.

Kellett egy kis idő, mire feldolgoztam az elmúlt percekben hallottakat. Egyfolytában Louis mondata járt a fejemen: ,,Soha nem jön vissza London-ba.” Abban a pillanatban nem gondoltam a mögöttes tartalomra, de aztán leesett.

- Komolyan nem fog többé haza jönni? – pattantam fel az ágyról. Kérdésemre Louis csak tekergette a fejét, hogy nem. – Utána kell, hogy menjek.

- Egy óra múlva indul a gépje. Képtelenség, hogy kiérj addig a reptérre. – világosított fel Louis.

Liam-mal bepattantunk a kocsiba és villámsebességgel mentünk a reptérre. Idegességemben az ujjaimat tördeltem és a lábammal doboltam. Liam próbált nyugtatni, de semmi sem segített. Egyfolytában Carly járt az eszembe és a szavak, amiket a fejéhez vágtam. Akkor egy nagy barom vagyok, hogy nálam nagyobbat nem látott a földkerekség.

Beérve a reptér aulájában egyből kiszúrtam Carly apukáját és rohantam is hozzá.

- Carly papa! – lihegtem előtte.

- Niall! – lepődött meg.

- Carly???

-Elment… Végleg…

,,Elment! Végleg!” Ez nem történhet meg velem! Elvesztettem azt a lányt, akit a legjobban szerettem a világon. Ha elmennék New York-ba azt se tudnám, hogy hol keressem. Telefonon se tudom elérni, mert megváltoztatta a telefonszámát. Elvesztettem… Soha többé nem láthatom a gyönyörű mosolyát, nem csókolhatom telt rózsaszín ajkait, nem ölelhetem meg, nem mondhatom el neki többé, hogy mennyire szeretem. Még bocsánatot se tudok kérni tőle. SOHA, SOHA, SOHA…

21. fejezet

Szokták mondogatni, hogyha megtalálod a szerelmedet, és ha ránézel, akkor felélednek a pillangók és ezreivel röpködnek a hasadban. Az érintéseitől, a csókjaitól és minden egyes szavától bizsergető érzés járja át a testedet. Nem igazán tapasztaltam meg ezeket a dolgokat, mostanáig. Niall-lal minden földi nap olyan, mintha a mennyországban lennék. Akkor döbbentem rá igazán, hogy szeretem, mikor rám tört a magány. Ezerszer el akartam neki mondani, hogy szeretem, de vagy nem mertem vagy nem volt megfelelő pillanat. Filmekben mindig a fiúk mondják ki ezt a nagy szót, de ő még egyszer se mondta ki ez alatt az egy hónap alatt. Nem kérdőjelezem meg az érzéseit, de jó lenne, ha ő mondaná ki, mert az én bátorságom egyenlő a nullával. Ez abban is megmutatkozik, hogy sose én kezdeményezek. Még nem jutottam el odáig, hogy én csókoljak először. Ebben nem csak a bátortalanságom játszik közre, hanem az is, hogy még tapasztalatlan vagyok. Apropó: tapasztalatlanság. Niall még mindig úgy hiszi, hogy szűz vagyok, amikor már nem is. Fogalmam sincs, hogy hogyan fogom neki elmondani, hogy már megrontottak, és nem is akárki, hanem Harry, az egyik legjobb haverja. Jól megkavartam magam felett a felhőket. Bízom benne, hogyha ezeket a dolgokat elmondom neki, akkor meg fog bocsájtani vagy legalább is elfogadja a tényt. Szeretem. Szerelmes vagyok belé és nem tudnám elviselni, ha vége lenne a kapcsolatunknak. Ő a mindenem. A legjobb barátom, testvérem, védelmezőm, de ami a legfontosabb, hogy ő a szerelmem. Nem tudom, mi lenne, ha úgy ébrednék fel reggelente, hogy ő nincs mellettem. Nem halmozná el a nyakamat gyengéd puszikkal, nem csikizne meg nap, mint nap, csak is azért, hogy jó kedvem legyen. Nem aludhatnék a pólóiban, amibe beleivódott az illata. Nem lenne kihez bújnom filmezés közben és nem lenne egy nagy mackóm, aki imád enni és, ha megnyomják a hasát azt mondja, hogy: ,,Imádom Justin Bieber-t.”

-Na ki vagyok? – az ablak előtt álltam, amikor valaki a szemem elé rakta a kezeit.

-Niall. – elmosolyodtam, miközben elvettem a kezét és szembe fordultam vele. Nyaka köré fontam a kezeimet, mire ő a derekamnál fogva közelebb húzott magához.

-Mit csináljunk tündérkém, ha már így itt ragadtál?

Drága London városunk megmutatta a rosszabbik arcát. Már több órája szakad az eső, villámlik, dörög és süvít a szél. Niall-nál ragadtam, mert ilyen időben nem engedett haza. Most az egyszer kivételesen örülök, az ilyen időjárásnak.

-Együnk, filmezzünk, együnk, társasozzunk vagy együnk? – kicsit se utalt rá, hogy enni akar.

-Hm… Együnk!

-Tökéletes választás! – megfogta a kezeimet és mentünk a konyhába.

Mindig azt mondogatja, hogy ő csak akkor eszik, ha szomorú. Ühüm… Nem kell neki szomorúnak lennie ahhoz, hogy egyen. De kit érdekel? Én így szeretem.

Felültünk a konyhapultra és az ölünkbe lévő tányérból falatoztuk a csoki tortát. Niall a kezébe vette a tejszínhabos flakont és nyomott egy adagot a szájába.

-Kérsz? – nézett rám vigyorogva.

Bólogattam és nyújtottam neki a tálamat, hogy a sütire nyomja a habot.

-Ezt te se gondoltad komolyan? – nézett rám kérdően. – Na ne szórakozz! Nyisd ki a szádat! – vigyorodott el.

Teljesítettem kérését, mire egy jó nagy adag tejszínt nyomott a számba. Nehézkesen, de lenyeltem. Ezután tovább ettük a sütit. Kis idő múlva, Niall félre simította a hajamat, így szabaddá tette a nyakamat és oda nyomott egy kis tejszínhabot, amit le is nyalt, majd megharapta a vékony bőrt, amit szívni kezdett. Először nagyon élveztem, de az élvezet lassacskán fájdalommá változott. Éreztem, ahogy a vér áramlik a nyakamban. Annyira fájt, hogy már könnyek gyűltek a szemeimben.

-Niall! Állj le! Ez már fáj! – gördültek le az arcomon a könnycseppek.

-Ne haragudj! – húzódott el a nyakamtól, mire a fájó ponthoz tettem a kezemet. – Sajnálom, nem akartam fájdalmat okozni. – törölte le a könnyeimet.

Elvette a kezemet a nyakamról és gyengéd puszikkal lepte be a fájó területet. Az ölébe vett és bevitt a szobájába. Finoman letett az ágyra és fölém mászott. Sose kerültünk még ilyen intim pozícióba. A szívem majd’ kiszakadt a helyéről, oly hevesen vert. Kezeit a fejem mellett pihentette. Egyfolytában a szemeibe néztem. A kék minden árnyalata megtalálható íriszeiben. Egyre közelebb és közelebb hajolt, míg el nem érte ajkaimat. Lehunytam a szemeimet és vártam a bizsergető érzésre, de nem történt semmi. Ajkait hozzá érintette az enyémhez és el is húzódott. Kinyitottam a szemeimet.

-Mondanom kell valamit! – nézett rám nagyon komolyan. – Én… - vett egy nagy, mély levegőt. – Szeretlek Carly! Sose tápláltam ilyen erős érzelmek egy lány irányt sem.

Kimondta! Istenem! Kimondta, hogy szeret!!!!!

-Én is szeretlek Niall! – mosolyodtam el.

Dereka köré fontam a lábaimat és fordítottam a helyzetünkön, így én kerültem felülre. Abban a pillanatban nem gondolkoztam, csak cselekedtem. Se szó, se beszéd, egyből az ajkainak rontottam, kicsit meglepődött, de szenvedélyesen visszacsókolt. Kezeit végig vezette a hátamon, le a fenekemig, mibe belemarkolt ezáltal belenyögtem a csókunkba. Pólóm alá vezette a kezeit és csupasz hátamat simogatta. Megszabadítottuk egymást a ruháinktól és egy emlékezetes, szerelem dús fél órát töltöttünk együtt...

-Kérdezhetek valamit? – törte meg a csöndet, miközben egymáshoz bújva pihentünk.

-Kérdezz!

-Hogy-hogy nem véreztél? – hoppá! A szűzesség elvesztésekor van vér, de most nem volt, mert már nem vagyok az, de ezt ő nem tudta. Eddig…

-Hát tudod… izé… - dadogtam. – Én már nem voltam szűz.

-De várj! – ült fel. – Akkor mikor, hogyan és kivel? – zavarodott össze és hiper gyorsasággal tette fel a kérdéseket. Éppen válaszolni akartam rá, de ő előbb megszólalt. – Tudod mit? Nem érdekel. Lényeg, hogy az én vagy és nagyon – nagyon szeretlek. – visszafeküdt mellé és újabb csókcsatába kezdtünk.

20. fejezet

~Niall szemszöge~

Szeptember tizenharmadika van, a huszonegyedik születésnapom. Mától hivatalosan is felnőtt vagyok. A fiúk már reggel korán az ágyamban ugráltak és szülinapi dalokat énekeltek. Nagyon jól esett, hogy nem felejtették el. Még tortát is kaptam tőlük. El akarták velem hitetni, hogy ők sütötték. Na persze… Egyik napról a másikra meg tanulnak sütni. Hihető… Na, de nem baj. Szándék a fontos. Elfújtam a gyertyákat miközben kívántam egyet. Se pénzt, se házat, semmi ilyent nem kívántam, hanem csak azt, hogy Carly-val boldogok legyünk. A fiúk kiszedték a tortából a gyertyákat, hogy fel tudjam vágni, de ez nem következett be. Harry fogta a tálcát, amin a torta volt, Louis mögöttem állt és egy picit meglökött, mire Harry még jobban felemelte a tálcát és az arcom a krémes süteményben landolt. E tettük miatt nem tudtam rájuk haragudni, mert fordított esetben én is ezt csináltam volna. És lássuk be! Eléggé vicces volt.

Elmentem a fürdőszobába, hogy letisztítsam az arcomat. A tükör előtt álltam, így láttam, hogy Carly bejött utánam.

-Boldog szülinapot! – ölelt meg hátulról és egy puszit nyomott a hátamra.

-Köszönöm! – megfordultam és kezeimet a derekára csúsztattam.

-Az egész arcod tiszta torta! – kuncogott fel. – Mindjárt felfallak!

-Oh, csak nyugodtan! – nevettem én is.

Közelebb hajolt és elkezdte eszegetni az arcomról a krémet. Hasonlíthattam volna egy cicához, de mivel nem nyalogatott, így ebben a helyzetben nem tudtam annak nevezni.

-Annyira édes vagy! – nevette el magát.

-Tudom!

Fordultam egyet Carly-val, így neki tudtam nyomni a kézmosó bútordarabnak. Derekánál fogva kicsit felemeltem, így rá tudott ülni a felületre. Lábai közé fészkeltem magam és megcsókoltam. Nyelvem bejutásért esedezett, amit egy idő után meg is kapott. Csókunkat csak a levegőhiány szakította meg. Levegő után kapkodtam, mikor ajkaink elváltak egymástól. Bizsergető érzés járta át a testemet, miközben a szívem egyre gyorsabban vert. Carly csókjai olyanok számomra, mint a süti. Nem lehet velük betelni…

Egész nap jól elszórakoztunk. Táncoltunk, énekeltünk, kvízeztünk és minden félét játszottunk. Nagyon jól éreztem magam. Olyan sokat nevettem, hogy a végén már nagyon fájt a hasam…

Késő délután elkezdtünk az esti bulira készülődni. Valami folytán Carly nem akart jönni, így nagyon nehezen, de elmentünk nélküle. Nem akartam ott hagyni Carly-t, viszont bulizni is el akartam menni. Megbeszéltük, hogy elmegyek szórakozni, majd haza jövök és tovább ünnepeljük kettecskén a szülinapomat. Persze nem azzal a dologgal…

Fél órát, ha ott voltam a buliba, majd visszasiettem hercegnőmhöz.

-Öltözz! – mentem be a szobájába.

-Neked is szia! – flegmázott egy kicsit, ami teljesen érthető volt.

-Szia drága! – adtam egy puszit a szájára. – Öltözz fel és elmegyünk valahová. – mentem ki a szobájából, majd annyit hallottam, hogy kiabál utánam.

-De hová megyünk?

-Valahova, csak öltözz fel átlagosan. – kiabáltam vissza.

A neten találtam és hallottam pár embertől egy növényes kertről, ami azt takarja, hogy van egy épület, melynek a teteje üvegből van, így beszűrődik a napfény vagy este a holdfény és szebbnél szebb virágok találhatok ott.

Carly röpke pár perc alatt kész lett és indultunk a kitűzött célhoz…

A házban a sötétség volt az úr. A falon található kapcsolóhoz vezettem az ujjamat és felnyomtam a gombot. Halvány világosság tárult elénk. Sehol se volt lámpa, égősorok lógtak le minden honnét. Szentjánosbogarak ezrei röpködtek a fejünk fölött, amikhez pár pillangó is csatlakozott. A helyiség közepén volt egy csigalépcső, melynek korlátján futó virágok ékeskedtek, mikre a holdfény rávetődött. Csodálatos volt. A földön és az asztalokon virágok pompáztak kisebb – nagyobb cserepekben.

-Ez gyönyörű! – ragyogott fel Carly szeme.

-Szerintem te vagy a gyönyörű! – ránéztem, mire visszanézett egy mosoly keretében.

Ujjainkat összefontuk és beljebb mentünk. Megnéztünk és megszagoltunk mindenegyes virágot. Nem tudom, hogy már hányadikat szagoltam meg, mikor rám tört a tüsszentések sorozata. Tettem megmosolyogtatta Carly-t. Egy idő után, nagy nehezen, de abba hagytam és mentünk tovább. Felmentünk a csigalépcsőn, majd az egyik fokára leültünk. Idő közben letéptem egy lila szirmú virágot, amit Carly füle mögé helyeztem.

-Mért van az, hogy neked van szülinapod és mégis te szerzel nekem meglepetést? – nézett rám csillogó barna szemeivel.

-Nem érdekel a szülinapom. Lényeg, hogy veled lehetek és mosolyogni láthatlak nap, mint nap. – simítottam végig az arcát.

-Köszönöm! – suttogta.

Mivel nem egy lépcsőfokon ültünk, így nem tudtam úgy odahajolni hozzá, hogy meg tudjam csókolni, ezért felálltam és nyújtottam neki a kezemet, jelezve, hogy ő is álljon fel. Egy lépcsőfokkal feljebb állt és ez így pont jó volt, mert a magasság különbség miatt, most pont egy magasak voltunk. Benyúltam a haja alá, a tarkójához, így gyengéden közelebb vontam magamhoz. Ajkaink súrolták egymást és leheletünk is egybeforrt. Carly jól tudta, hogy mi a gyenge pontom és ezt ki is használta. Finom megnyalta ajkaimat. Ennél a pontnál betelt nálam a pohár. Ajkainak rontottam. Először kicsit vad voltam, de visszavettem a tempóból, így gyengéd és szenvedélyes lettem. Ebben a csókban minden érzelmem bent volt: Szeretet, öröm, vágy,…

19. fejezet

~Niall szemszöge~

Mi lenne velem Louis nélkül? Koncert előtt beszélgettünk és elmesélte, hogy beszélt Carly-val. Mint kiderül, azért szakított –ha azt szakításnak lehet nevezni-, mert hagyta, hogy egy srác üzenete.

Lelkiismeret furdalásom van. Nem úgy kellett volna beszélnem Carly-val, ahogy. Nagyon megbánthattam szegénykét, de most kvittek vagyunk, mert ő is megbántott.

Carly azt is megosztotta Louis-szal, hogy idézem: ,,Niall-lal szeretnék lenni, de minden esélyemet elszúrtam nála!” Esélyek? Pf! Ha ő tudná, hogy mennyire vágyom rá?!

Ennek a mondatnak a hallatára, úgy megörültem, hogy madarat lehetett volna velem fogatni. De még se mehetek úgy hozzá, hogy: ,,Oh, tudom miket mondtál Louis-nak..És igen, én is veled szeretnék lenni…” Nem! Carly semmiképp se tudhatja meg, hogy beszéltem Louis-sal. Valahogyan meg kellene lepnem és visszahódítanom, de nem olyan szöveggel, hogy: ,,Mától te és én egy pár!” A-a. Szeretném, ha emlékezetes második első randi lenne. De még mielőtt mindenbe belekezdenék, először is, bocsánatot kell kérnem tőle…

A színpadon pörögtünk, mint mindig. Carly és Perrie –Zayn menyasszony-, a színpad szélén álltak és élvezték az előadásunkat. A koncert közepe fele Carly eltűnt. Nagyon érdekelt, hogy mégis hová mehetett, de nem rohanhattam ki, hogy megkeressem…

A koncert végén, leérve a színpadról Perrie felé vettem az irányt, hogy megkérdezzem, hol van Carly. Azt mondta, hogy haza ment, mert nem érezte jól magát…

Szállodában:

Beérve a szobába egyszerre megpillantottam Carly-t. A fotelban ült és egy párnát szorongatott a kezében, miközben édesen szunyált. Nem akartam, hogy elzsibbadjon, ezért bevittem a szobájába. Finoman leraktam az ágyra, hogy ne ébredjen fel, de nem sikerült.

-Niall? – nyitotta ki a szemeit.

-Sh! Aludj nyugodtan! – megsimogattam a fejét és indultam az ajtóhoz.

-Várj! – szólított meg, mire visszafordultam. – Maradj itt! Kérlek!

Mondatára elmosolyodtam és befeküdtem melléje. Fejét a mellkasomra tette, miközben átöleltem és a hátát simogattam.

-Ne haragudj rám! – felült és kérdően nézett rám. – Sajnálom, amiket délután mondtam… Meg tudsz nekem bocsájtani?

-Ha te megbocsájtasz, akkor én is! – mosolyodott el.

Bólogattam, hogy igen, majd felültem hozzá. Mélyen a szemébe néztem, miközben a füle mögé simítottam egy tincset egy kósza szőke tincset. Kicsit zavarba jött, mire lenézett. Örültem neki, hogy ezt mind én váltom ki belőle. Ujjammal, az állánál fogva felemeltem a fejét és gyengéden megcsókoltam. Először egy kicsit meglepődött, de viszonozta a csókomat. Nem dugtuk át egymás szájába a nyelveinket, és nem is túrtunk egymás hajába sem. Szolid volt a csókunk. A pillanatnak pont megfelelő. Csókunk után homlokunkat összedöntöttük.

-Tudom, hogy nem ez a megfelelő pillanat és nem is randin vagyunk, de kérdezni szeretnék valamit! – eltávolodtam, hogy a szemébe tudjak nézni. – Leszel a barátnőm? – az arcáról meglepődöttség tükröződött, de elmosolyodott, mitől kivirult az egész arca.

-Igen, de egy feltétellel! – komolyodott el az arca.

-Neked bármit! – Kicsit megijedtem, hogy mégis mit akarhat, de a válaszától mosolyognom kellett.

-Ha csinálsz nekem holnap reggelit! – komolyan szerette volna közölni, de a végén elvigyorodott.

-Persze, hogy csinálok!

Összebújva visszafeküdtünk az ágyba és mindenféléről beszélgettünk. Még jobban megismerkedtünk, beszéltünk az élet nagy dolgairól, nevetgéltünk… Lényegében jól éreztük magunkat egymás társaságában. Időközben megszomjaztunk és csak energiaital volt a hűtőben. Megittunk egy-egy üveggel, majd rájöttünk, hogy nem fogunk tudni elaludni. A pillanat hevében felvetettem azt az ötletet, hogy menjünk ki sétálni az utcára. Felvettük a kabátunkat, mert eléggé hideg volt, még cipőt is húztunk és indultunk is a nagyvilágba. Kilépve a szálloda ajtaján a hideg őszi levegő megcsípte az arcomat. A szél is erőre kapott, így még jobban összehúztam a kabátomat. Kezeimet a zsebeimbe dugtam, mire Carly átkarolta az egyik karomat és lassú léptekkel indultunk a végtelenbe. Nem figyeltük az utat. Arra mentünk, merre a lábaink vittek. Úgy gondoltuk, hogyha eltévedünk, akkor hívunk egy taxit, ami visszavisz a szállodába.

Utunk egy bulizó hely előtt vezetett el. Néhány tini lány, pár rosszarcú fiútól vett drogot. Azt is hozzá kell tenni, hogy mindegyikük ittas állapotban volt, mert bűzlöttek az alkoholtól. Azt megállapítottuk, hogy nagyon rossz környékre keveredtünk, így sietősebbre vettük a sétát. Az egyik sarkon befordultunk, de nagyon rossz ötlet volt, mert zsákutcába értünk. A zsákutcával nem volt gond, hanem csak azzal, hogy azok a drog árus srácok utánunk jöttek.

-Hé haver, dögös a cicababád! Odaadhatnád pár menetre, jól meghúznám! – szólt az egyik miközben Carly felé kacsingatott.

-Niall, én félek! – bújt hozzám jó szorosan.

-Nyugi, nem lesz semmi gond! – nyugtattam, majd a hátam mögé toltam, hogy ne essék bántódása.

Hazudnék, ha azt mondaná, hogy én nem voltam beparázva, de sokkal jobban féltettem Carly-t. Ők hárman voltak, mi pedig ketten. Rossza arány. Főleg, hogy egy lány is van.

-Húzzatok el innen! – szóltam rájuk, de sajna nem hatottam rajuk, mert nem mentek el, hanem még inkább közelebb jöttek.

-Nyugi tesó, csak egy menetet akarunk a barátnőddel! – kajánul vigyorogtak.

Legszívesebben oda mentem volna hozzájuk és jól képen töröltem volna mindegyiket, de ezzel is ártottam volna magamnak és Carly-nak, így megőriztem a türelmemet.

-Egy újjal se fogtok hozzá nyúlni! – toltabb még hátrébb Carly-t, mert ők egyre közelebb és közelebb jöttek.

Gondoltam, hogy higgadtam megbeszéljük a dolgokat, de mivel részegek voltak, így esélytelen volt velük normálisan beszélni és sajnos kezdett eldurvulni a dolog. Azt már letisztáztam magamban, hogy ebből verekedés lesz. Abban a pillanatban bármire képes lettem volna, csak is azért, hogy Carly-nak ne essen baja. A fiúk talán két méterre voltak tőlem. Nem hátráltam meg, mert abból még nagyobb gond lett volna. Ott álltam, mint a cövek és figyeltem mindenegyes mozdulatukat. Az is átfutott az agyamon, hogy összevernek, ott hagynak, Carly-t pedig megerőszakolják. Az egyik srác, akinek a legnagyobb szája volt, ő jött a legközelebb. A mozdulataiból adódva meg akart ütni, de nem tette, mert abban a pillanatban megszólalt egy fülsiketítő hang. Az átlagos dallam jelezte, hogy itt vannak a rendőrök. A három fiú, futásnak eredt, de az egyenruhás férfik gyorsabbak voltak. Ki se értek a srácok a zsákutcából, de már elkapták őket. Carly odaszaladt hozzám és jó szorosan megölelt. Közben egy rendőr is odajött hozzánk. Megkérdezte, hogy jól vagyunk-e, és azt tanácsolta, hogy menjünk haza. Nem kellett neki kétszer mondani. A sokk hatása alatt voltunk még mindig, főleg Carly, így ott álltunk összebújva egy ideig.

-Köszönöm, hogy megvédtél! – nézett fel rám könnyes szemekkel.

-Érted bármit! – pusziltam meg feje búbját. – De most menjünk haza.

Kimentünk a zsákutcából és leintettünk egy taxit. Nagyon elkóborolhattunk, mert több mint fél órába tellett visszajutni a szállodába. Az autóba Carly-val összebújva ültünk. Próbáltam megvigasztalni, mert még mindig a könnyeivel küszködött. Eltartott egy ideig, de sikerült egy mosolyt csalni az arcára. Tudtam, hogy ez csak álca, de legalább nem sírt.

A szállodai szobába érve levetkőztünk. Calry megkért, hogy aludjak vele, mert ezek után nem akart egyedül lenni, ami teljesen érthető volt. Összebújtunk és úgy csöppentünk az álmok világába…

Reggel nehézkesen, de felébredtem. Nem bírtam kinyitni a szemeimet, ezért tapogatózni kezdtem, hogy hol lehet Carly. Amikor sehol se észleltem kinyitottam a szemeimet és körbenéztem. Nem volt sehol. Még az ágy mellé is lenéztem, hogy nem löktem-e le. A jelek szerint nem. Még egy picit vizslattam a földet és közben elbambultam. Rossz ötlet volt.

-Niall, te meg mit csinálsz? – kérdezte valaki a hátam mögül, mire felriadtam és leestem az ágyról. – Nem esett semmi bajod? – jött oda hozzám az illető, miközben még mindig a padlón hevertem. A megijesztőm Carly volt. Mégis ki más lett volna? – Jól vagy? – kérdezte aggódó tekintettel.

-Dejavu! – ennyit bírtam mondani?

-Hogy mi? – kezdett el kuncogni, miközben felsegített.

-Pár hónappal ezelőtt, te feküdtél a földön és én aggódtam érted. – álltam meg vele szeme. – Amúgy jó reggelt! – csókoltam meg finoman a szája szélét.

-Neked is! – mosolygott rám. – Csináltam neked köszönet reggelit, a tegnap este miatt. – nézett az ágyra lerakott tálcára.

Idő közben rájöttem, hogy nekem kellett volna, reggelit csinálnom neki, de ettől függetlenül így is – úgy is a barátnőm, aminek nagyon örülök. Együtt megettük a csoki gofrit, miközben egymás nyakáról nyaltuk le a tejszínhabot. Élvezetes reggeli volt!!!