2014. február 21., péntek

14. fejezet



Három napja, hogy összevesztem Niall-lal és bezárkóztam a szobámba. Csak annyira dugtam ki az orromat, hogy kimenjek levegőzni az erkélyre vagy sétálni az utcára. Na, meg persze enni. Az nap mikor összevesztem szöszikével, egyszer se jöttem ki a szobából. Másnap reggelizni mentem ki. A fiúk már az asztalnál ültek és aggódó tekintettel méregettek. Mindenki megkérdezte, hogy jól vagyok-e -még Niall is(!)-, amire a válaszom azt volt, hogy: nem…
Ma van a koncert napja. Délelőtt a fiúkkal próbáltunk. Észrevehették, hogy valami nincs rendben nálam, mert normálisan viselkedtek. Nem ökörködtek –szokásuk szerint- és, ezért nagyon hálás voltam nekik.
A délutáni koncertre semmi kedvem nem volt ott maradni, de a srácok nem engedtek el. Úgy gondolták, hogyha maradok és bulizok, elszáll minden gondom.
Az öt fiú, mint mindig hatalmas bulit rendeztek és a röhögő görcs is garantál volt.
Na, meg persze más tánc se maradhatott ki. Twerk, harlem shake, gangam style és a fiúk által kitalált ’dino’ mozdulat…
A koncert végén besprinteltem az öltözőbe, mert már a színfalak mögül kiszúrtam Brittany-t az első sorban. Mint kiderült a koncert végén találkozhat a fiúkkal a backstage-ben és fél órán keresztül velük lehet. Nekem meg semmi kedvem vele találkozni…
A koncertnek már több mint egy órája vége, de a fiúk még sehol sincsenek. Gondoltam, hogy utánuk nézek, ezért kimentem a folyosóra. Rossz hiba! Alig mentem két lépést és megláttam Brittany-t. Mint mindig be volt göndörítve a haja és ezer kiló smink az arcán. Mini szoknyában és mély dekoltázsú felsőben volt. A tíz cm-es magas sarkú se hiányzott a lábáról. Menekülés! Alig, hogy visszafordultam és mentem volna, Britt megszólított.
-Carly?! – lassan feléje fordultam és én is köszöntöttem.
-Szia Brittany!
-Ismeritek egymást? – szólalt meg Louis.
-Egy évfolyamba jártunk. – válaszolt, majd felém szegezte a kérdést. – Te meg mit keresel itt? Azt hittem, hogy New York-ba mész és ott is maradsz.
-Hát…tudod…izé… - dadogtam.
-Ő az egyik koreográfusunk. – jelentette ki büszkén Harry.
-Na, ne szórakozzatok! – nevetett fel. – Ez a két bal lábas lotyó a koreográfusotok?
-Na jó! Kezdjük ott, hogy nem lotyó és nagyon jól tud táncolni! – emelte fel egy picit a hangját Harry.
-Igaz, tényleg nem lotyó, mert még senki se járt a bugyijában. Ugye Carly?
-Hát… - nem tudtam mit mondani, mert szégyelltem.
-Jaj, ne haragudj. Azt hittem, hogy mindent tudnak rólad a fiúk, de ezek szerint nem… Akkor a többi dolgot nem is mondom… Csoda, hogy apád nem tagadott még le. Az anyádról meg ne is beszéljünk. Biztos a sarkon szedte fel apádat.
Ki tudnám nyírni, azt aki így beszél a szüleimről. Lehet, hogy anyám elhagyott a születésem után, de biztos meg volt rá az oka.
-Na mi az? Elvitte a cica a nyelvedet? – kérdezte nyávogós hangján.
Elegem volt. Bemenekültem az öltözőbe, neki dőltem a falnak és addig csúsztam lefele, míg a seggem le nem ért a földre. A könnyeimet nem is tudtam és nem is akartam visszafogni. Hagytam, hogy a könnyek végig csorduljanak az arcom minden egyes szegletén. Azt hittem vége a megaláztatásoknak, de tévedtem. A fiúk semmit se tudtak a múltamról és nem is akartam nekik mesélni róla. Azt szerettem volna, hogyha olyannak ismernek meg, amilyen valójában vagyok és nem olyannak amilyen a gimiben voltam.
Tádám…zsipp-zsupp…csiribi-csiribá… és megjelent Brittany. Két mondatában elmondta az egész életemet a fiúknak, amit nem szerettem volna, hogy megtudjanak. Ebből is látszik, hogy nem tündérmesében vagyunk.
-Carly! – rontottak be a fiúk.
-Jól vagy? – guggolt le hozzám Harry és egy zsepit adott, amire nagy szükségem volt.
Kifújtam az orromat és letöröltem a könnyeimet.
-Hol van Brittany? – kérdeztem.
-Ne törödj vele! Gyere! Állj fel! – jött oda Zayn, aki felsegített.
A srácok gyorsan átöltöztek, ittak pár kortyot és mentünk haza. Haza?! Jó is volna…
A lakosztályba beérve egyből a szobába vettem az irányt, azon belül is a fürdőben. Olló vagy gyógyszer? Olló vagy gyógyszer? Megálltam a bútorzat előtt és gondolkoztam, hogy mivel tudnék magamnak nagyobb kárt okozni. A körömvágó ollót választottam. Régebben is vagdostam magam, így nem tartottam tőle. Leültem a fürdőkád szélére és az alkaromba vágtam, közel az ütőeremhez, ahol vékony a bőr. Minden vágás kegyetlenül fáj. Amikor már eléggé folyt a vörös vérem, ami már szinte feketének látszott, abbahagytam és csak néztem, hogy milyen gyorsan pereg le a vér a kád oldaláról.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése