21. fejezet

Szokták mondogatni, hogyha megtalálod a szerelmedet, és ha ránézel, akkor felélednek a pillangók és ezreivel röpködnek a hasadban. Az érintéseitől, a csókjaitól és minden egyes szavától bizsergető érzés járja át a testedet. Nem igazán tapasztaltam meg ezeket a dolgokat, mostanáig. Niall-lal minden földi nap olyan, mintha a mennyországban lennék. Akkor döbbentem rá igazán, hogy szeretem, mikor rám tört a magány. Ezerszer el akartam neki mondani, hogy szeretem, de vagy nem mertem vagy nem volt megfelelő pillanat. Filmekben mindig a fiúk mondják ki ezt a nagy szót, de ő még egyszer se mondta ki ez alatt az egy hónap alatt. Nem kérdőjelezem meg az érzéseit, de jó lenne, ha ő mondaná ki, mert az én bátorságom egyenlő a nullával. Ez abban is megmutatkozik, hogy sose én kezdeményezek. Még nem jutottam el odáig, hogy én csókoljak először. Ebben nem csak a bátortalanságom játszik közre, hanem az is, hogy még tapasztalatlan vagyok. Apropó: tapasztalatlanság. Niall még mindig úgy hiszi, hogy szűz vagyok, amikor már nem is. Fogalmam sincs, hogy hogyan fogom neki elmondani, hogy már megrontottak, és nem is akárki, hanem Harry, az egyik legjobb haverja. Jól megkavartam magam felett a felhőket. Bízom benne, hogyha ezeket a dolgokat elmondom neki, akkor meg fog bocsájtani vagy legalább is elfogadja a tényt. Szeretem. Szerelmes vagyok belé és nem tudnám elviselni, ha vége lenne a kapcsolatunknak. Ő a mindenem. A legjobb barátom, testvérem, védelmezőm, de ami a legfontosabb, hogy ő a szerelmem. Nem tudom, mi lenne, ha úgy ébrednék fel reggelente, hogy ő nincs mellettem. Nem halmozná el a nyakamat gyengéd puszikkal, nem csikizne meg nap, mint nap, csak is azért, hogy jó kedvem legyen. Nem aludhatnék a pólóiban, amibe beleivódott az illata. Nem lenne kihez bújnom filmezés közben és nem lenne egy nagy mackóm, aki imád enni és, ha megnyomják a hasát azt mondja, hogy: ,,Imádom Justin Bieber-t.”

-Na ki vagyok? – az ablak előtt álltam, amikor valaki a szemem elé rakta a kezeit.

-Niall. – elmosolyodtam, miközben elvettem a kezét és szembe fordultam vele. Nyaka köré fontam a kezeimet, mire ő a derekamnál fogva közelebb húzott magához.

-Mit csináljunk tündérkém, ha már így itt ragadtál?

Drága London városunk megmutatta a rosszabbik arcát. Már több órája szakad az eső, villámlik, dörög és süvít a szél. Niall-nál ragadtam, mert ilyen időben nem engedett haza. Most az egyszer kivételesen örülök, az ilyen időjárásnak.

-Együnk, filmezzünk, együnk, társasozzunk vagy együnk? – kicsit se utalt rá, hogy enni akar.

-Hm… Együnk!

-Tökéletes választás! – megfogta a kezeimet és mentünk a konyhába.

Mindig azt mondogatja, hogy ő csak akkor eszik, ha szomorú. Ühüm… Nem kell neki szomorúnak lennie ahhoz, hogy egyen. De kit érdekel? Én így szeretem.

Felültünk a konyhapultra és az ölünkbe lévő tányérból falatoztuk a csoki tortát. Niall a kezébe vette a tejszínhabos flakont és nyomott egy adagot a szájába.

-Kérsz? – nézett rám vigyorogva.

Bólogattam és nyújtottam neki a tálamat, hogy a sütire nyomja a habot.

-Ezt te se gondoltad komolyan? – nézett rám kérdően. – Na ne szórakozz! Nyisd ki a szádat! – vigyorodott el.

Teljesítettem kérését, mire egy jó nagy adag tejszínt nyomott a számba. Nehézkesen, de lenyeltem. Ezután tovább ettük a sütit. Kis idő múlva, Niall félre simította a hajamat, így szabaddá tette a nyakamat és oda nyomott egy kis tejszínhabot, amit le is nyalt, majd megharapta a vékony bőrt, amit szívni kezdett. Először nagyon élveztem, de az élvezet lassacskán fájdalommá változott. Éreztem, ahogy a vér áramlik a nyakamban. Annyira fájt, hogy már könnyek gyűltek a szemeimben.

-Niall! Állj le! Ez már fáj! – gördültek le az arcomon a könnycseppek.

-Ne haragudj! – húzódott el a nyakamtól, mire a fájó ponthoz tettem a kezemet. – Sajnálom, nem akartam fájdalmat okozni. – törölte le a könnyeimet.

Elvette a kezemet a nyakamról és gyengéd puszikkal lepte be a fájó területet. Az ölébe vett és bevitt a szobájába. Finoman letett az ágyra és fölém mászott. Sose kerültünk még ilyen intim pozícióba. A szívem majd’ kiszakadt a helyéről, oly hevesen vert. Kezeit a fejem mellett pihentette. Egyfolytában a szemeibe néztem. A kék minden árnyalata megtalálható íriszeiben. Egyre közelebb és közelebb hajolt, míg el nem érte ajkaimat. Lehunytam a szemeimet és vártam a bizsergető érzésre, de nem történt semmi. Ajkait hozzá érintette az enyémhez és el is húzódott. Kinyitottam a szemeimet.

-Mondanom kell valamit! – nézett rám nagyon komolyan. – Én… - vett egy nagy, mély levegőt. – Szeretlek Carly! Sose tápláltam ilyen erős érzelmek egy lány irányt sem.

Kimondta! Istenem! Kimondta, hogy szeret!!!!!

-Én is szeretlek Niall! – mosolyodtam el.

Dereka köré fontam a lábaimat és fordítottam a helyzetünkön, így én kerültem felülre. Abban a pillanatban nem gondolkoztam, csak cselekedtem. Se szó, se beszéd, egyből az ajkainak rontottam, kicsit meglepődött, de szenvedélyesen visszacsókolt. Kezeit végig vezette a hátamon, le a fenekemig, mibe belemarkolt ezáltal belenyögtem a csókunkba. Pólóm alá vezette a kezeit és csupasz hátamat simogatta. Megszabadítottuk egymást a ruháinktól és egy emlékezetes, szerelem dús fél órát töltöttünk együtt...

-Kérdezhetek valamit? – törte meg a csöndet, miközben egymáshoz bújva pihentünk.

-Kérdezz!

-Hogy-hogy nem véreztél? – hoppá! A szűzesség elvesztésekor van vér, de most nem volt, mert már nem vagyok az, de ezt ő nem tudta. Eddig…

-Hát tudod… izé… - dadogtam. – Én már nem voltam szűz.

-De várj! – ült fel. – Akkor mikor, hogyan és kivel? – zavarodott össze és hiper gyorsasággal tette fel a kérdéseket. Éppen válaszolni akartam rá, de ő előbb megszólalt. – Tudod mit? Nem érdekel. Lényeg, hogy az én vagy és nagyon – nagyon szeretlek. – visszafeküdt mellé és újabb csókcsatába kezdtünk.

20. fejezet

~Niall szemszöge~

Szeptember tizenharmadika van, a huszonegyedik születésnapom. Mától hivatalosan is felnőtt vagyok. A fiúk már reggel korán az ágyamban ugráltak és szülinapi dalokat énekeltek. Nagyon jól esett, hogy nem felejtették el. Még tortát is kaptam tőlük. El akarták velem hitetni, hogy ők sütötték. Na persze… Egyik napról a másikra meg tanulnak sütni. Hihető… Na, de nem baj. Szándék a fontos. Elfújtam a gyertyákat miközben kívántam egyet. Se pénzt, se házat, semmi ilyent nem kívántam, hanem csak azt, hogy Carly-val boldogok legyünk. A fiúk kiszedték a tortából a gyertyákat, hogy fel tudjam vágni, de ez nem következett be. Harry fogta a tálcát, amin a torta volt, Louis mögöttem állt és egy picit meglökött, mire Harry még jobban felemelte a tálcát és az arcom a krémes süteményben landolt. E tettük miatt nem tudtam rájuk haragudni, mert fordított esetben én is ezt csináltam volna. És lássuk be! Eléggé vicces volt.

Elmentem a fürdőszobába, hogy letisztítsam az arcomat. A tükör előtt álltam, így láttam, hogy Carly bejött utánam.

-Boldog szülinapot! – ölelt meg hátulról és egy puszit nyomott a hátamra.

-Köszönöm! – megfordultam és kezeimet a derekára csúsztattam.

-Az egész arcod tiszta torta! – kuncogott fel. – Mindjárt felfallak!

-Oh, csak nyugodtan! – nevettem én is.

Közelebb hajolt és elkezdte eszegetni az arcomról a krémet. Hasonlíthattam volna egy cicához, de mivel nem nyalogatott, így ebben a helyzetben nem tudtam annak nevezni.

-Annyira édes vagy! – nevette el magát.

-Tudom!

Fordultam egyet Carly-val, így neki tudtam nyomni a kézmosó bútordarabnak. Derekánál fogva kicsit felemeltem, így rá tudott ülni a felületre. Lábai közé fészkeltem magam és megcsókoltam. Nyelvem bejutásért esedezett, amit egy idő után meg is kapott. Csókunkat csak a levegőhiány szakította meg. Levegő után kapkodtam, mikor ajkaink elváltak egymástól. Bizsergető érzés járta át a testemet, miközben a szívem egyre gyorsabban vert. Carly csókjai olyanok számomra, mint a süti. Nem lehet velük betelni…

Egész nap jól elszórakoztunk. Táncoltunk, énekeltünk, kvízeztünk és minden félét játszottunk. Nagyon jól éreztem magam. Olyan sokat nevettem, hogy a végén már nagyon fájt a hasam…

Késő délután elkezdtünk az esti bulira készülődni. Valami folytán Carly nem akart jönni, így nagyon nehezen, de elmentünk nélküle. Nem akartam ott hagyni Carly-t, viszont bulizni is el akartam menni. Megbeszéltük, hogy elmegyek szórakozni, majd haza jövök és tovább ünnepeljük kettecskén a szülinapomat. Persze nem azzal a dologgal…

Fél órát, ha ott voltam a buliba, majd visszasiettem hercegnőmhöz.

-Öltözz! – mentem be a szobájába.

-Neked is szia! – flegmázott egy kicsit, ami teljesen érthető volt.

-Szia drága! – adtam egy puszit a szájára. – Öltözz fel és elmegyünk valahová. – mentem ki a szobájából, majd annyit hallottam, hogy kiabál utánam.

-De hová megyünk?

-Valahova, csak öltözz fel átlagosan. – kiabáltam vissza.

A neten találtam és hallottam pár embertől egy növényes kertről, ami azt takarja, hogy van egy épület, melynek a teteje üvegből van, így beszűrődik a napfény vagy este a holdfény és szebbnél szebb virágok találhatok ott.

Carly röpke pár perc alatt kész lett és indultunk a kitűzött célhoz…

A házban a sötétség volt az úr. A falon található kapcsolóhoz vezettem az ujjamat és felnyomtam a gombot. Halvány világosság tárult elénk. Sehol se volt lámpa, égősorok lógtak le minden honnét. Szentjánosbogarak ezrei röpködtek a fejünk fölött, amikhez pár pillangó is csatlakozott. A helyiség közepén volt egy csigalépcső, melynek korlátján futó virágok ékeskedtek, mikre a holdfény rávetődött. Csodálatos volt. A földön és az asztalokon virágok pompáztak kisebb – nagyobb cserepekben.

-Ez gyönyörű! – ragyogott fel Carly szeme.

-Szerintem te vagy a gyönyörű! – ránéztem, mire visszanézett egy mosoly keretében.

Ujjainkat összefontuk és beljebb mentünk. Megnéztünk és megszagoltunk mindenegyes virágot. Nem tudom, hogy már hányadikat szagoltam meg, mikor rám tört a tüsszentések sorozata. Tettem megmosolyogtatta Carly-t. Egy idő után, nagy nehezen, de abba hagytam és mentünk tovább. Felmentünk a csigalépcsőn, majd az egyik fokára leültünk. Idő közben letéptem egy lila szirmú virágot, amit Carly füle mögé helyeztem.

-Mért van az, hogy neked van szülinapod és mégis te szerzel nekem meglepetést? – nézett rám csillogó barna szemeivel.

-Nem érdekel a szülinapom. Lényeg, hogy veled lehetek és mosolyogni láthatlak nap, mint nap. – simítottam végig az arcát.

-Köszönöm! – suttogta.

Mivel nem egy lépcsőfokon ültünk, így nem tudtam úgy odahajolni hozzá, hogy meg tudjam csókolni, ezért felálltam és nyújtottam neki a kezemet, jelezve, hogy ő is álljon fel. Egy lépcsőfokkal feljebb állt és ez így pont jó volt, mert a magasság különbség miatt, most pont egy magasak voltunk. Benyúltam a haja alá, a tarkójához, így gyengéden közelebb vontam magamhoz. Ajkaink súrolták egymást és leheletünk is egybeforrt. Carly jól tudta, hogy mi a gyenge pontom és ezt ki is használta. Finom megnyalta ajkaimat. Ennél a pontnál betelt nálam a pohár. Ajkainak rontottam. Először kicsit vad voltam, de visszavettem a tempóból, így gyengéd és szenvedélyes lettem. Ebben a csókban minden érzelmem bent volt: Szeretet, öröm, vágy,…